fourworldseason

 

Fecsegő
 
Játék

 
Story
Réges-régen Frumentum megalkotta a négy világot:
  • Autumnus Regnum-az ősz birodalma
  • Capra Regnum- a tél birodalma
  • Ver Regnum-a tavasz birodalma
  • Aestas Estas Regnum-a nyár birodalma
     
Hogy fent tartsa a békét élükre  négy testvért állított, hogy uralkodjanak egymás mellett, egyenlően, ez által az emberi világban a természet rendjét megőrizve. Uralkodóvá koronázásukkor mindannyian tettek egy fogadalmat miszerint az örök nyugalomra és harmóniára fognak törekedni, soha nem emelnek fegyvert mások ellen.
A testvérek évezredekig képesek voltak betartani esküjüket ám egy napon Algor és Folia összefogott Effloresco és Phoebus ellen, hogy kiterjesszék birodalmaik határait és csak az ő évszakjuk uralkodhassék a földön is. Az összecsapások közepette Folia elárulta Algort és míg a Capra Regnum a másik két birodalmat támadta, az Autumnus Regnum a Capra ellen vonult és hátulról támadta a meggyengült uradalmat. Ekkor Phoebusban is fölmerült a gyanú, hogy esetleg Effloresco hátba támadja és így a négy testvér nem bízott többé se egymásban se senkiben és elvakult háborúzásba kezdett egymás ellen ami évszázadokig elhúzódott és közben az emberi világot a pusztulás szélére sodorta.
Frumentum megunta az állandó harcot és Phoebust, Efflorescot, Algort és Foliát kristálybörtönbe zárta, majd hozott egy határozatot miszerint ha a négy birodalom lakosai nem képesek helyreállítani a békét és meglenni egymás mellett húsz éven belül akkor eltörli őket.
Történetünk ez után tíz évvel kezdődik. A horák továbbra is háborúznak és csak egy maroknyi lázadó vette komolyan Frumentum szavait és hirdeti, az igét miszerint le kell tenni a fegyvert. Ám ők továbbra is kevesen vannak és félő, hogy a világok elpusztulnak a földdel együtt. Te melyik oldalra állsz? Bellum leszel, vagy Silentium? Az örök romlásba sodrod a világot, vagy te leszel az aki visszarántja a sötétségből?
 
 
Elit

Elitbe bekerülni bizony bizony már sokkalta nehezebb mint sima cserébe, de aki ide kikerül, már tényleg különlegesnek mondhatja magát. A feltételekről ITT

 
Cserék

Cserét a vendégkönyvben illetve a chaten kérhetsz.

A cserék szám korlátlan, de kritériumhoz kötött amit ITT olvashatsz, nem sok, és teljesen logikus is. :)

Képre vár:-

Ha lekerültél akkor a következők fordulhattak elő: :(

 
Információ

CSS kódok: Sick Dreamer

Történet: a saját kis kobakom

Forrás: Cy, deviantart, google

(Az oldal tartalma a képeket leszámítva mind a szerző az-az az én tualjdonjogomban áll, a lopást nem preferálom, tehát kérlek ne tedd!!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Christopher
ALAPOK:
 
 
Név: Christopher Emotion
 
Kor: 17
 
Nemzet: Autumnus Regnum
 
Munkája: tanuló
 
Szexuális beállítottság: Biszex
 
Melyik oldalon áll: Silentium
 
TULAJDONSÁGOK: 
 
Belső tulajdonságok: Chris egy fiatal srác, aki még csak keresi önmagát, de nm nagyon találja. Sokan jó fejnek tartják, mert az is, de van amikor olyannyira fáradt, hogy mindenkihez bunkó anélkül, hogy végig gondolná mit mond vagy tesz éppen, tehát nem szándékosan teszi. De ha a általánosítani akarunk akkor kedves mindenkivel, nem véletlenül Silentium, lázadó aki  béke oldalán áll. Nagyon könnyen barátkozik össze az emberekkel és a horákkal egyaránt. A legtöbb esetben mosolyog és mindenki úgy gondolja, hogy egy életvidám kis kölyök, aki mindig boldog, ám ez csak az álarc. Valójában mélyen belül igencsak gátlásos és félős, de jól tudja leplezni. Gyakran depressziós, ám ezt sem lehet róla soha megmondani. Nagyon szereti a zenét és imádja a természet járást, főleg esőben, mert ilyenkor nem látni ha sír. Az eső illata mindig képes őt megnyugtatni, ahogy annak kopogása is. Nem bírja elviselni a tényt, hogy ő ebbe a háborúba született bele és azt kívánja minden egyes nap a lelkek völgyében, hogy legyen béke, még annak ellenére is, hogy tudja Frumentum sem tud tenni semmit és már hozott egy határozatot mit a legtöbben a mai napig figyelmen kívül hagynak. Utálja a Bellumokat, a háború pártiakat, de gyáva a szemükbe mondani, ő inkább csendben lázad. Már nagyon régóta tisztában van azzal, hogy nem csak a nőkhöz, de a férfiakhoz is vonzódik, ám ezt sosem ismerte be se magának sem pedig senki másnak, és igyekszik úgy tenni, mintha csak és kizárólag a gyengébbik nem érdekelné.
 
Külső tulajdonságok: Chris egy teljesen átlag magasságú srác, 178 cm. Ehhez gy nem túl izmos, de soványnak sem annyira mondható alkat társul, ami kissé nőies, hisz s alakja van. Tartása büszkeséget sugall, de valahogy mégis törékenységet. Kulcscsontja és csípőcsontja enyhén kiemelkedik, ami némi szexepilt ad neki. Testét a ruhák alatt több helyen vágások,  égés nyomok tarkítják melyeket mind magának okozott gyengébb pillanataiban és bár próbálja abbahagyni, nem tudja.  Arca eléggé kisfiús, talán enyhén lányos, de még nem hitték rá soha, hogy lány. Van némi keleties beütése arcának, ami sokaknak egzotikusnak számít, mert  horák közt nem jellemző. Világos barna haja mindig kócos és bár nagyanyja mindig zaklatja, hogy vágassa le ő nem teszi, így tincsei előszeretettel lógnak szemébe. Persze, nem ápolatlan és nem is hosszú a haja. Kifejezetten selymes és általában nem ér a válláig sem. Szemei mandula formájúak és íriszei gyönyörű ezüstös, szürkés, enyhén kékes színben pompáznak. Szemét dús és hosszú szempillák keretezik. Öltözködésére inkább az egyszerűbb darabok jellemzőek, illetve a sportosabb összeállítások, mint farmer pólóval, meg esetleg egy dzseki. Nem lehet színtelennek mondani öltözködését, de színesnek sem, hisz van sok igen csak rikító színű ruhadarabja is, de ezeket csak ritkán hordja és főként a szürke, barna, fekete színeknél marad. Lábbelinek csak és kizárólag tornacipőt hajlandó hordani, mert neki ez a kényelmes. 
 
Élettörténete: Chriss egy esős, sötét novemberi éjszakán született tizenhét évvel ezelőtt. Édesapja a háborúban volt, de mikor tudomást szerzett gyermeke születéséről dezertált és hazament. Persze a seregnél nem preferálták az ilyesfajta cselekedeteket és hadbíróság elé állították hazaárulásért.Évekig tartott a pereskedés, közben pedig a csöpp fiú elkezdett felnőni és már öt éves volt mikor kimondták apjára a halálos ítéletet és kivégezték. Mindezt a férfi saját családja előtt, nyilvánosan, hogy ezzel is példát mutassanak a horáknak, hogyan is jár az aki "ellenszegül". A kicsi Christ nagyon megrázta az eset, az apja holttestét látni a sárban ami több liter vérrel keveredik. Innentől kezdve volt benne félelem és innentől kezdve volt ott az-az érzés a lelkében, hogy a háború rossz és békére kéne törekedni. Rá két évre Frumentum határozata csak még jobban megerősítette ebben. Nem értette a többi hora miért hagyja figyelmen kívül, hogy húsz éven belül változtatniuk kell és a béke az egyetlen élhető út. Kezdetben még folyton ellenszegült a felnőtteknek és hangoztatta gondolatait, ám miután egy alkalommal alaposan megverték és édesanyját apjához hasonló indokokkal ugyanúgy kivégezték többé már csak csendben lázadt, mert félt, hogy elveszít mindent ami még fontos neki. Az iskolában, a magánéletben próbált egy rendes, jól nevelt gyereknek, embernek látszani, hogy többé senki ne tudja bántani. Persze ez nem mindig sikerült, ám még így is szerencsésnek mondhatja magát, hisz vannak "barátai" akik "szeretik". Nem volt népszerű kölyök, de a suli lúzere sem, tökéletesen beleolvadt a hétköznapokba. Ha valaki évek múlva visszanéz egy évkönyvet, biztos, hogy már azt sem fogja tudni ki ez a rác, de őt ez nem zavarja. Középiskolában kezdett el érdeklődni a zene és a hangszerek iránt, és egy kedves zenetanára segítségével ki is próbálhatta benne tehetségét, ami meglepő de van. Ám nem minden hangszerhez, a legtöbbhöz egyáltalán nem ért, viszont dobolni már nagyon ügyesen megtanul három év alatt amire büszke is. Az eddigi tizenhét éve alatt csupán egyetlen párkapcsolat volt egy lánnyal amikor tizenöt éves volt, de valójában nem különösebben érdeklődött iránta, csak jártak. Vele vesztette el szüzességét is és egy teljes évig jártak, de végül a lány dobta ugyanis érezte  fiú nem szereti őt viszont.
 
Egyéb: Van egy cicája Cupido, egy fekete kis kandúr, alig 4 hónapos csöppség. Chris egy sötét sikátorban talált rá és egyből hazavitte magával.
 
Galéria:
Cupido:
 
Névjegye:
 
 
Kijátszó adatai:
 
User: Yosei
e-mail: shizukashine@gmail.com
Karakterei: Christopher Emotion
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!